Skip to content Skip to navigation

Erős Pista

Az Abarth 595 Pista, ahogy nevéből is látszik (Pista olaszul versenypályát jelent) ízig-vérig sportos autózásra született, az autó nemcsak közúton, hanem versenypályán is igen komoly vezetési élményt biztosít.

A versenyzést kiszolgáló technikai feltételek adottak, köszönhetően az elöl-hátul belső hűtésű féktárcsáknak, versenykipufogónak, Koni hátsó lengéscsillapítónak, és a szekvenciális váltónak. A kis méregzsák puszta számadatai is már rendkívül meggyőzőek: 1.4 literes turbómotor 160 lóerővel és 230 Nm nyomatékkal, 216 km/h végsebesség, 7.3 másodperces gyorsulás, de ez az autó nem feltétlenül az előbbi adatokról, és az egyenesekben való küzdelemről, sokkal inkább a kanyarvadászatról szól. Ami leginkább kiemeli társai közül az 595 Pista-t az belül keresendő.

Az utastérbe érve találunk sportülést, középállás-jelzővel varrott kormányt, és fedélzeti multimédia lejátszót is. Azonban ezek egyike sem a Pista legnagyobb vívmánya, hanem az integrált versenypálya-adatbázis, amivel szempillantás alatt Sebastian Vettelnek érezhetjük magunkat. Az Abarth telemetriai rendszerébe ugyanis letölthető a világ valamennyi legismertebb versenypályájának minden adata, pályarajzzal és profi tanácsokkal látja el a pilótát, hogy hol nyerhet néhány tizedet, hogyan javíthat köridején, miképp lehet még gyorsabb, sőt a leggyorsabb. Az egyes futamokat a rendszer képes rögzíteni és tárolni, így később az adatok visszanézhetők, bármikor elemezhetők.

A Fiat városi kisautó modellje a közelmúltban esett át egy kisebb ráncfelvarráson, és időről időre bemutatkozik belőle egy limitált széria, melynek köszönhetően folyamatosan fenntartja az érdeklődést és kiszolgálja érdeklődőit, felhasználóit. Az Abarth 595 Pista nem a legerősebb 500-as a kínálatból hiszen a modellből létezik erősebb, például 180 lóerős Competizione változat is, de versenypályán nincs nála élvezetesebb, olyan mint egy kis Ferrari.